Az elmúlt évek legjobb dokumentumfilmjei műanyag szeméthegyben élő kínai gyerekekről, bebörtönzött ukrán filmrendezőről, szíriai bloggerekről, brazil médianindzsákról és vízumra váró focistalányról mesélnek.
Az idén már 14. alkalommal érkező Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál bőven merít az elmúlt évek dokumentumfilmes termésének legjavából. A legnevesebb filmfesztiválokon díjazott alkotások mindegyike egy-egy különleges emberi sorsot mutat be, olykor egy mikroközösség életébe, olykor globális társadalmi jelenségekbe ágyazva.
A Nemzetközi Panoráma program izgalmas válogatásában lesz látható Matthias Heede és Monika Hielscher dokumentumfilmje, mely szerint Philip K. Dick disztópiája már nem egy távoli jövő rémképe, a Különvélemény szüzséje mára valósággá vált. A bűn algoritmusa (Pre-Crime) egy olyan, Chicagóban már működő számítógépes bűnüldözési programot mutat be, amely személyes adataik birtokában beazonosítja az elkövetőket. De mi van, ha a gép téved?
A big data és a nagy testvér találkozásáról mesél a Torontói Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt Fekete kód (Black Code) is. Tibeti szerzetesek, szíriai bloggerek, brazil médianindzsák és pakisztáni ellenzékiek történetén keresztül átfogó képet kapunk a világháló hatásáról a szólásszabadságra, adatvédelemre és társadalmi-politikai aktivizmusra.
Az állami kontroll és manipuláció újabb vérfagyasztó jelenségét tárja fel Askold Kurov A per (The Trial) című filmjében. A Krím-félsziget Oroszországhoz való csatolása ellen tiltakozó ukrán filmrendezőt, Oleg Szencovot egy Kafka klasszikusát idéző tárgyalás során 20 évre börtönözték be, terrorizmus vádjával. A börtönben megkínzott rendezőért az egész európai filmes világ kiállt, az orosz elnöknek címzett tiltakozó levelükben elítélve az agressziót.
Az agresszió masszívan áthatja a sport világát is. Maya Zinshtein a Színtiszta csapat (Forever Pure) című dokuban arról mesél, hogy két muszlim játékos titkos átigazolása a Beirat Jerusalembe minden idők legnagyobb rasszista kampányát váltotta ki az izraeli foci történelmében. A csapat válságba került; a hatalom, a pénz, és a politika pedig tovább fokozta a káoszt.
A hallgatás időnként hangosabb, mint az üvöltés. Az idei Berlinale legjobb dokumentumfilmjének bizonyult Szimpla beszéd (Small Talk) főhőse, a tajvani rendező, Hui-chen Huang a saját édesanyjával ült le beszélgetni három generáción átívelő családi traumákról, de a megnyílás nem megy könnyen, és az sem biztos, hogy kérdező készen áll a válaszokra.
A Nemzetközi Panoráma blokk fontos darabja az IDFA zsűrijének különdíját elnyerő Plasztik Kína (Plastic China). Jiu-Liang Wang filmjének szereplői a távol-keleti óriás műanyagfeldolgozó városainak egyikében élnek. A film főhőse a 11 éves Yi, aki ha éppen nem a zacskók között válogat, magára köti kistestvérét és ebédet főz. Játékai a szemétben talált törött babák és szakadt kártyák. A kislányt apja nem engedi iskolába járni.
A szemét definíciója nézőpont kérdése. Kirsten Johnson olyan filmek operatőreként vált világhírűvé, mint az Oscar-díjat nyert Citizenfour vagy az Osama bin Laden sofőrjéről szóló The Oath. A karrierje 25 éve során alatt összegyűlt, fel nem használt felvételeiből készítette el különleges hangulatú, érzékeny és költői filmjét A kamera mögött (Cameraperson) címmel, mely által nemcsak betekintést nyerünk életébe, de azon is elmerenghetünk, mit jelent filmezni és filmezve lenni.
Az idei fesztivál egyik kiemelt blokkja a Háború és béke 2.0 “A menekültek szemével”. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának támogatásával (UNHCR) meghívott filmek a médiában megjelenő sztereotípiákat kérdőjelezik meg.
A szíriai háború után az Aleppóban maradt 350.000 ember az ostromra készül. Feras Fayyad rendező lélegzetelállító, Sundance-fődíjas dolgozata, az Aleppó, a végsőkig (Last Men in Aleppo) egy nemzetközi önkéntes mentőalakulat, a Fehér Sisakosok akcióit követi két éven keresztül, akik az összeomlott épületek romjaiból mentik a túlélőket. A három alapító, Khaled, Subhi, és Mahmoudfáradhatatlanul küzd az emberi életekért, de a kérdés persze bennük is felmerül: meddig maradjanak és segítsenek a bombázások áldozatainak? Mikor jön el a pillanat, amikor a saját és családjuk életére gondolva menniük kell?
2014-ben egy maroknyi névtelen újságíró aktivista vette fel a küzdelmet az ISIS ellen. A civil csoport tagjai halálos fenyegetésben, számüzetésben, álnéven bujkálva igyekeztek dokumentálni a terroristák rémtetteit és az online médián keresztül harcolni a Szíriát elfoglaló rezsimmel. Az Oscar-díjra jelölt Matthew Heineman rendező Szellemvárosát (City of Ghosts) a Sundance Filmfesztivál nagydíjával jutalmazták a World Cinema kategóriában.
A várakozás (The Wait) a 14 éves Rochsar története, aki okos, szép, jól tanul és tehetséges focista. Öt évvel ezelőtt menekült családjával Dániába. Afganisztánban veszélyben volt az életük, de tartózkodási engedélyük még nincs, ezért a kitoloncolás réme minden nap ott lebeg felettük. Rochsar beszél egyedül folyékonyan dánul, ezért ő tartja a kapcsolatot az ügyvédekkel és a bevándorlási hivatallal. De elbírja-e ezt a terhet egy tizenéves lány? Emil Langbelle érzékeny portréja a Tangeri Dokumentumfilm Fesztivál fődíját kapta.