A filmről

Rodrigo Sorogoyen (A rendszer, Anya) falusi krimije John Boormant és Sam Peckinpah-t idézi, de a váratlan csavar és a meghökkentő történetvezetés már az egyik legeredetibb kortárs spanyol rendező sajátja. Sorogoyen nemzetközi szinten is azon kevesek egyike, aki úgy tud lehengerlő zsánerfilmet készíteni, hogy közben dermesztő társadalmi látleletet is ad. A Szörnyetegek Spanyolország idillinek tűnő hegyvidékén játszódó, éjsötét története olyan kérdésekkel szembesít, melyek Európa ezen szegletén is égetően aktuálisak.

A kritikusok a 10 legjobb film közé sorolták a Szörnyetegeket a 2022-es Cannes-i Filmfesztiválon, majd díjakat nyert San Sebastianban, Chicagóban és a legjobb színésznek, rendezőnek és filmnek járó elismerést is besöpörte Tokióban. Az év végi toplisták stabil szereplőjét 17 Goya-ra jelölték és a díjaknak, nominálásoknak még koránt sincs vége. A magyarhangya Rodrigo Sorogoyennek immár a második remekét hozza el a hazai közönségnek, amelyben ezúttal az ezerarcú Denis Menochet és Marina Foïs elementáris erejű alakítása okoz maradandó lidércnyomást. A Szörnyetegek március 30-tól látható a hazai mozikban.

Rendezői kommentár

A fejlesztés

Hallottunk egy galiciai faluban történt esetről: egy külföldi pár és a helyiek között konfliktus tört ki úgy, hogy évekig szomszédok voltak. Rögtön éreztük, hogy ez a sztori filmre kívánkozik. Amikor utánaolvastunk a történéseknek, majd ennek nyomán kitaláltuk a két főszereplő, Olga és Antoine figuráit, az igazságtalanság borzalmas érzése fogott el bennünket. A frusztráció és ez az igazságtalanság azok az érzések, amiket szerettem volna feltérképezni a filmmel. Szóval tanulmányoztuk ezt az esetet, elmélyültünk benne, többek között azért, hogy utána el tudjunk távolodni tőle, átalakíthassuk fikcióvá, a mi fikciónkká. Nem az igaz történetet akartuk elmesélni, hanem egy olyat, ami abból inspirálódott. A két főszereplőtől indultunk. Antoine és Olga 50 körüli francia házaspár, akik belefáradtak a városi létbe és egy gyönyörű, a világ zajától elzárt kisfaluba költöznek, hogy minél közelebb legyenek a természethez. Az összes többi motívum és történetelem csak ezután jött: az elhagyatott falu, aminek lakói bizalmatlanok az idegenekkel; a testvérpár, akik dühösek a világra, ezáltal a két, számukra idegen főszereplőre; a helyiek és a kívülállók közötti feszültség; a földtulajdon körüli identitásbeli és anyagi természetű feszültségek, mint konfliktusforrások. Fenyegetettség, büszkeség, erőszak, félelem. Végül az utóbbi két elem lett a történet fő mozgatórugója. A film az egymás mellett élés problémáit tárgyalja: az integrációval járó kulturális feszültség jelenik meg benne, de az is, hogy a máshonnan érkezők hogyan gazdagíthatják azt a helyet, ahová érkeznek. Antoine és Olga egy európai városból jönnek, miközben az Anta-fivérek életükben nem hagyták el a falujukat. Arról az évszázadok óta jelenlévő félelemről és bizalmatlanságról akartunk mesélni, ami a történelmünknek is szerves része. Ahogy haladtunk előre, fokozatosan elkezdtünk a női főszereplőre, Olgára koncentrálni. Úgy éreztük, az ő sztoriját kell elmondanunk. Egy nő, aki úgy tűnik, hogy az árnyékban van, csak követi a férjét ebben az elsőre romantikusnak tűnő, majd egyre veszélyesebbé váló kalandban, félti a párja életét, és békülni próbál. Végül ő kerül a legrosszabb helyzetbe. Így Olgát egyenrangú főszereplővé tettük és kihangsúlyoztuk a filmben a kettősséget, sőt, az egész forgatókönyvet erre a kettősségre építettük. Az első rész Antoine szemszöge, a második Olgáé. Aztán lassanként, Olga karakterén keresztül rájöttünk arra is, hogy ez egy szerelmes történet. Így, nagy örömünkre, egy különös átalakulásnak voltunk tanúi: a vidéki terror sztorija Olga által valami egészen mássá változott. Az írás során, miközben a sztori helyszínéül szolgáló terepet vizsgáltuk, felfedeztük, hogy sok településen évente tartják a „rapa das bestas”-t, melynek lényege, hogy levágják a vadlovak sörényét, mielőtt visszaengednék őket a hegyekbe. E rituálé képei velünk maradtak: olyan volt, mint egy tánc, ahogyan az emberek harcolnak az állattal, majd harcképtelenné teszik és gyengéden levágják a sörényét. Egyszerre gyönyörű és brutális ez az eseménysor, melynek során ember és fenevad addig harcol egymással, amíg az egyikük nem győz. A káoszból rend lesz, majd az egész kezdődik elölről, egy másik lóval. Úgy döntöttünk, hogy beemeljük ezt az elsöprő vizuális erejű hagyományt a filmbe. A cím is utal rá, de az egyik központi jelenet is ennek az allegóriája. Na de ki a „fenevad” és kik a „skalpolók”?

A forma

Amint megvan a sztori, amit el szeretnék mesélni, ki kell találnom, hogyan meséljem el. Ez a folyamat lenyűgöz, viszont mindig időbe telik, mire rátalálok a megoldásra. Manapság 3 fontos kritériumot tartok szem előtt: az első, hogy ismernem kell a koncepciót, amit követni akarok. A második, hogy valami olyat találjak ki, ami vonzó lehet a néző számára, a harmadik pedig, hogy ne ismételjem önmagam. A Szörnyetegekben a kamera eltávolodik a karakterektől. Semleges nézőpontot vesz fel, mintha egy mindentudó narrátor lenne. A befogadónak a szükséges távolságból kell néznie ahhoz, hogy képes legyen ítéletet alkotni a történésekről. Amikor referenciákon gondolkodtam, rögtön beugrott a western műfaja. A klasszikus westernekben is sokszor semleges, objektív helyeken van a kamera. Arra jöttem rá, hogy a Szörnyetegek értelmezhető modern westernként. A történet magán viseli például a Zinnemann-féle Délidő vagy épp a Nincs bocsánat stílusjegyeit. Emellett a westernekben, ahogy a Szörnyetegekben is, a természet, a táj grandiózus, ellenséges elemként, a civilizációt ellenpontozandó kegyetlenség megtestesítőjeként van jelen. Amíg a westernekben az amerikai sivatag és a préri töltik be ezt a szerepet, nálunk a lombos galiciai erdők és az irgalmatlan tél. Szóval mindezek miatt úgy döntöttem, hogy a Szörnyetegeket úgy kell felvenni, mint egy westernt. A helyszín A legnagyobb kihívást a fő helyszínt adó falu megtalálása jelentette. Egy olyan helyet kerestünk, ahol plasztikusan meg tudtuk jeleníteni a főhősök és a szomszédok házát és ami visszatükrözi Antoine és Olga közös útjának szellemiségét: egy idilli hely Spanyolország “üres” részén, felújításra váró épületekkel. Néhány hónapig tartó keresés után találtunk rá a Ponferradától 65 km-re fekvő Quinela de Barjas nevű településre. Ennek a falunak az elmúlt 25 évben egyetlen lakosa volt, egy Sergio nevű férfi. Itt találtuk meg a víziónknak megfelelő helyet és környezetet, a falu az összes fontos helyszínünket felvonultatta.

Nyelvi kérdések

A történet természetéből fakadóan három különböző nyelv van a filmben: a főszereplő pár franciául beszél, a szomszédok a galego nyelvjárást használják, a spanyol pedig a kommunikáció hídjaként szolgál. Ez azt jelenti, hogy már a fejlesztés korai szakaszában szükség volt nyelvi szakértőkre, hogy a színészek a karaktereiknek megfelelő szinten tudják gyakorolni a spanyolt.