Megkésve bár, de törve nem

Végleges a Titanic Filmfesztivál programja

2016. March 30.

A válogatásba kilenc nemzetközi filmet hívtak meg.

A különböző európai alkotások mellett kanadai, ausztrál és kínai film is versenyez a fődíjért az április 7. és 16. között megrendezendő fesztiválon. Fliegauf Bence Liliom ösvény című filmjét kiemelt gálavetítésen láthatja a közönség, a Titanic hivatalos reklámszpotja pedig Bucsi Réka Love című animációs rövidfilmjének egyik részlete lesz.

Az idei versenyprogram kilenc alkotása közül mindegyik első, illetve második nagyjátékfilm. Közös bennük, hogy bonyolult és félszeg emberi kapcsolatokat ábrázolnak újító módon: van köztük szürrealista, finoman érzelmes, szórakoztató, provokatív és bensőségesen személyes alkotás – némelyik pedig mindezeknek a keveréke. Az izgalmas nemzetközi válogatás mellett fontos magyar premier is lesz a Titanicon: a fesztivál kiemelt gálavetítése Fliegauf Bence Liliom ösvénycímű alkotásának első hazai bemutatkozása lesz. A film egy anya és kisfia utazását kíséri végig egy mesékkel,emlékekkel és belső démonokkal övezett úton. A Liliom ösvény világpremierje a Berlinalén volt februárban.

A fesztivál versenyprogramjának teljes listája:

  • Házi gondozás (Home Care) – Csehország
  • Mindennapi életünk (Our Everyday Life) – Bosznia­Hercegovina
  • Apa és lánya (The Daughter) – Ausztrália
  • Démonok (The Demons) – Kanada
  • Verem az erdőben (Couple in a Hole) – Belgium, Egyesült Királyság
  • Sárvirág (Mellow Mud) – Lettország
  • Ami a sötétben rejlik (What’s in the Darkness) – Kína
  • Evolúció (Evolution) – Franciaország
  • Aloys (Aloys) – Svájc

A Titanic összes szekciójának teljes programja és vetítési időpontjai március 31­től lesznek elérhetők Titanic Filmfesztivál.

A Titanic vetítései és eseményei április 7. és 16. között lesznek az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin, Toldiés Sugár moziban, valamint az A38Hajón. Jegyek március 31­-től kaphatók a mozik pénztáraiban.