A film háttere

„Nézzék meg a képeket!” A konzervatív Jesse Helms szenátor ezekkel a szavakkal próbálta meg sárba tiporni Robert Mapplethorpe művészetét, akinek képei a szexualitás, a meztelenség és a fetisizmus őszinte ábrázolásával átlépték a határokat és aki egy olyan kulturális háborút indított el, mely a mai napig tart.

Több mint 25 évvel később a Film Manufacturers Inc. (FMI) az HBO-val együttműködve a MAPPLETHORPE: LOOK AT THE PICTURES című
dokumentumfilmmel éppen ezt teszi: soha nem látott módon mutatja be Mapplethorpe vitatott munkássággát. A művészről halála óta ez az első egész estés dokumentumfilm és egyben a legteljesebb is, melynek európai fesztiválpremierjét február 14-én tartották a Berlinálén. A film díjnyertes alkotói: Fenton Bailey és Randy Barbato rendezők (“Mély tork mélyén”; “Party szörnyek”; “Vágyivászat” and “The Eyes of Tammy Faye”); a producer Katharina Otto-Bernstein (“Absolute Wilson”, “Beautopia”).

A J. Paul Getty Múzeum és The Los Angeles County Museum of Art (LAKMA) éppen egy közös Mapplethorpe retrospektív kiállításra készülnek, melyet idén márciusban nyitottak meg. A film kiindulópontul használja fel a The Perfect Medium címmel készülő kiállítás kurátorainak előkészítő munkáját, hogy első alkalommal próbálja meg elmesélni Robert Mapplethorpe életének és munkásságának teljes történetét.

A rendezők, Fenton Bailey és Randy Barbato a Mapplethopre személyisége és szakmai élete közötti szoros kapcsolatot, összefonódást vizsgálják. A film egy olyan ellentmondásos művészt mutat be, aki a fotográfia műfaját kortárs képzőművészetté emelte. Az alkotók teljes hozzáférést kaptak a The Robert Mapplethorpe Foundation anyagaihoz, így a dokumentumfilm ritkán vagy soha sem látott archív felvételeket használ és a művész néhány még soha nem látott fotóját is bemutatja. “Még a legsokkolóbb, letiltott képeket is eredetiben mutatjuk meg, pontosan úgy, ahogy a művész szerette volna,” nyilatkozták az alkotók.

Mapplethorpe jelenléte nagyon erős a filmben, a történet leginkább az ő elmeséléséből bontakozik ki sohasem publikált hangfelvételek segítségével, teljes őszinteséggel és sokkoló nyíltsággal.

A Mapplethorpe: Look at the Pictures végigköveti Mapplethorpe művészi útját egészen a new yorki indulásától a felívelésig és a haláláig. 1963-ban iratkozott be a Pratt Intézetbe Brooklynban, ahol rajzolást, festést és szobrászatot tanult és itt ismerte meg első barátnőjét, Patti Smith-t, aki első volt nagy hatású szerelmei közül. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején polaroid fotókat készített barátairól és ismerőseiről, és nagy eltökéltséggel haladt afelé, hogy művészként elismerjék és híres legyen.

A filmben szinte az összes fontos szerelme, kapcsolata szerepel: Sam Wagstaff, David Croland, Jack Fritscher, Lisa Lyon, Marcus Leatherdale és Jack Walls. Majdnem 50 eredeti interjú került még a dokumentumfilmbe, barátokkal, családtagokkal, kollégákkal, munkatársakkal: Mary Boone, Carolina Herrera, Brooke Shields, Helen és Brice Marden, Fran Lebowitz, Gloria von Thurn und Taxis, Bob Colacello és Debbie Harry.

A művész intim portréját nővére, Nancy, és öccse, Edward visszaemlékezései keretezik. Edward Mapplethorpe, maga is művész és fotós, Robert asszisztenseként dolgozott sok éven keresztül, és ő volt felelős a felvételek tökéletes technikai kivitelezéséért.

A fekete-fehér vibrálása, kettősége vissza-visszatér Mapplethorpe életében. Gyakran készített két kiállítást párhuzamosan: az egyiken csendéleteket mutatott be, a másikon pedig szexuális témájú képeit. Mapplethorpe legvitatottabb és a legfontosabbnak is tartott munkája a késő hetvenes évek new yorki BDSM (dominancia-alávetettség és szado-mazohista) szcénájának bemutatása, mellyel országos vitát indított el arról, hogy kell-e államilag finanszírozni az obszcén vagy támadó tartalmú művészetet.

Mapplethorpe-ot 1986-ban diagnosztizálták AIDS-el, amikor ez a betegség még egyenlő volt a halálos ítélettel. Életének további részét még lázasabb munkával töltötte és nemcsak a tökéletességet kereste, hanem be akarta biztosítani a róla fennmaradó képet, az örökségét. 1988-ban, néhány hónappal Mapplethorpe halála előtt nyitották meg első amerikai múzeumi retrospektív tárlatát a Whitney Museum of American Art falai között.

A férfi, aki úgy élt, hogy híres lehessen, még híresebb lett halála után. Halála előtt még létrehozott egy utolsó bemutatót: virágcsendéletek, S&M képek, afro-amerikai férfi aktok egy múzeumi térben, első alkalommal. Ahogy ő maga előre megjósolta, ez a kombináció már túl sok volt. 1989-ben, a Corcoran Gallery of Art Washington-ban bezáratta a The Perfect Moment kiállítást, miután Mapplethorpe Helms szenátor célkeresztjébe kerül. A következő év áprilisában a kiállítást Cincinnatiban mutatták be, ahol a Contemporary Arts Center (CAC) igazgatóját, Dennis Barrie-t perbe fogták obszcenitás vádjával. Drámai tárgyalótermi csata után végül felmentették.

A Mapplethorpe: Look at the Pictures a huszadik század egyik legfontosabb művészének őszinte portréja, akinek a neve most már örökre egyet jelent a veszély, a sötétség és a tiltott fogalmaival.

Rendezői jegyzet

„Amikor nekifogtunk a film elkészítésének, tudtuk, hogy egy művész portréját akarjuk elkészíteni. Amit nem tudtunk, hogy a művészt mint kit szeretnénk bemutatni.

Ahogyan erről az ellentmondásokkal teli személyiségről gondolkodtunk, sokszor kötöttünk ki a kettőség fogalmánál, és valóban, úgy tűnik, mintha a munkáira jellemző fekete-fehér dualitás a saját életét is végigkísérte volna. Fotósként a fénnyel dolgozott, de vonzódása a drogokhoz, a szadomazohizmushoz és a promiszkuitáshoz megidézték sötét oldalát is. Nagy művész volt, vagy ambiciózus szélhámos? Angyal vagy ördög?

Néha azonnal beugrik, mi legyen egy filmünk címe, máskor sok időbe telik, mire megszületik. Ennek a filmnek a címe egész idő alatt szembenézett velünk. Mindig is Jesse Helms szenátusi ámokfutásával akartuk kezdeni a filmet. Ha az emberek megnéznék a képeket, fröcsögte a férfi, úgyanúgy elborzadnának, mint ő. Huszonöt ével később, úgy gondoltuk, megéri újragondolni a felszólítást, miszerint „csak nézzék meg a képeket!” (Just look at the pictures). A mesterségesen generált botrány a washingtoni szenátusi hisztériától a cincinnati tárgyalásig egyfelől ismertséget hozott Mapplethorpe-nak, másfelől viszont nagyon is károsan hatott, sötét árnyékot vetve munkásságára, és megakadályozta, hogy valóban megnézzük a képeket – egészen mostanáig.

Egy generációval később úgy gondoltuk, valódi megvilágításba helyezve újranézhetnénk a képeket. Ehhez szükségünk volt a Robert Mapplethorpe Foundation engedélyére és támogatására, enélkül bele sem tudtunk volna vágni a munkába. Csak annyit kértek, hogy meséljük el a történetét, mivel ez az első egész estét dokumentumfilm a művészről halála óta. Mindenhez hozzáférhettünk, megkötések nélkül.

Nem csak a saját, rövid karrierje során készült munkáiról akartunk filmet készíteni, hanem intenzív és egyedülálló személyiségéről is. Elterjedt például róla, hogy azért barátkozott írókkal, hogy írjanak róla. Nem létezett túl rövid, túl intellektuális publikáció. Még Susan Sontag is írt róla.
Azt is állították, hogy Robert nem olvasott vagy írt, és nem volt képes munkáiról beszélni. Ám amikor felfedeztük leveleit, a számos vele készült interjút és hangfelvételt, egy tartózkodó, lágy hangú, de tökéletesen őszinte és nyílt embert ismertünk meg. Szóval, ha meg akarjuk érteni Robert Mapplethorpe-ot, csak nézzük meg a képeket és hallgassuk meg gondolatait. Ezt próbáltuk meg bemutatni filmünkben.

Érdekes új szemmel, más megvilágításban nézni ugyanazt. Például, miközben többezer fényképet készített, ő maga azt állította, hogy a legfontosabbak a szexuális tartalmú fotói. Ma már tényleg nem tudjuk azt állítani, hogy ezek a fotók sokkolnak. Még a legbotrányosabbak is egy Google-keresésnyire vannak tőlünk. Sosem hittük, hogy a szexualitás nem illő téma. Pont az ellenkezője, a civilizáció motorja, hajtóereje, amit felfedezni egészséges és természetes dolog. Ami sokkoló számunkra, hogy milyen kevéssé vagyunk felkészülve arra, hogy kulturánk részévé tegyük – az erőszak mindent elborító kultuszának narratívája helyett.

Még valamit mondott Mapplethorpe, ami nagyon fontos volt számunkra: élete sokkal fontosabb volt számára, mint a fotók. Nem választotta külön a munkát és az életet. Ezért meséljük el élete és halála történetét, és mutatjuk be nagyhatású művészetét ilyen aprólékos részletességgel.

Ahogy sok sikeres művésznél előfordul, több narratíva kínálkozik az értelmezésben. Valaki szerint Sam Wagstaff befolyása volt meghatározó, mások szerint Patti Smith szerelme. Mi kutatásunk során arra jöttünk rá, hogy inkább több, felszabadító hatású és szoros együttműködés formálta személyiségét élete során, olyan emberekkel, akik gyakran szeretői is lettek. Például David Croland, Robert Sherman, Marcus Leatherdale, Lisa Lyons, Jack Fritscher, Jack Walls. Lefotózta és szerette őket. Wagstaff és Smith személye és kapcsolatuk a művésszel közismert. A többiek személyét eddig homály fedte, pedig ugyanolyan fontos szerepük volt az alkotó teljes portréjának megrajzolásában.

A film forgatása során közeli kapcsolatba kerültünk Edward Mapplethorpe-al, a fotós öccsével, aki saját maga is művész.  Képzett fotósként Robert stúdiójában dolgozott, és sokat tett bátyja fotóinak profi technikai kivitelezéséért. Ám bármennyire szüksége volt Robertnek rá, képtelen volt elismerni öccse kvalitásait. Még arra is rávette, hogy változtassa meg a nevét, hogy csak ő legyen az egyedüli Mapplethorpe. Edward végtelen szeretete bátyja iránt, aki nem keveset kínozta, emberszerűbbé tette Robertet. Végül is Edward adta meg a választ a kezdeti kérdésre. Filmünk, a Mapplethorpe: Look At The Pictures a művész, mint emberi lény portréja. Hogy angyal volt vagy ördög, a nézők dolga eldönteni.”