A rendező a film hátteréről

Rúnar Rúnarsson debütáló játékfilmjét, a Tűzhányót, melyet beválogattak a 2011-es Cannes-i Filmfesztivál Rendezők Kéthete programjába, egy olyan coming-of-age történetként írják le, melyben egy idősödő halászember kap esélyt az új életre. Második játékfilmje, a Madárkák egy tizenévesekről szóló felnövekvés történet: egy 16 éves fiút, aki addig édesanyjával élt Reykjavíkban, hirtelen visszaküldenek az édesapjához a világvégi Westfjords vidékre.

„Ez meghatározó időszak az életünkben és ilyenkor rengeteg ellentmondással találkozunk. Még ott az ártatlanság is, de egyre inkább megismerjük a valós életet. – mondja a rendező-forgatókönyvíró. Az átmeneti időszakok mindig drámaiak, hiszen a tét óriási.”

A Madárkákat 2014 nyarán 32 napig forgatták eredeti izlandi helyszíneken: Westfjords, Flateyri, Isafjordur. Fantasztikusan gyönyörő vidék, a maga nehézségeivel. „A települések többsége meglehetősen ütött-kopott, elhanyagolt. A gazdasági fellendülés évei itt nem hagytak nyomot – meséli Rúnarsson a helyi halászfalvakról. A vidék már jó ideje a túlélésért küzd, mert a halászat éppen lejtmenetben van.”

Rúnarsson nagy alapossággal készült a filmre. Több hetet töltött a forgatási helyszíneken, hogy minél pontosabb forgatókönyvet készíthessen.
„Számomra létszükséglet, hogy a forgatáson legyen egy pontos tervem, így jobban lehet improvizálni és megoldani a felmerülő problémákat. Tényleg azt gondolom, hogy minél jobban felkészülsz, annál inkább képes leszel arra, hogy egy véletlenül létrejövő gyönyörő beállítást észrevegyél.”

A westfjods-i forgatásnak megvoltak a kihívásai és az előnyei egyaránt. „Annyira fent voltunk északon, távol mindentől, hogy ennek megvolt az ára. A helyiek nagyon segítőkészek, kedvesek voltak. Ha szükségünk volt egy vasalóra, csak átmentünk a szomszédba és kaptunk kölcsön. Ha a halfeldolgozó üzem például túl hangos volt a forgatás alatt, akkor miattunk kikapcsolták az áramot. Mindenki ott segített, ahol tudott. Az élelmiszereket is helyben szereztük be, így sok frissen fogott halat is ehettünk.” Mint általában a filmjeinél, Rúnarssonnak ezúttal is volt személyes kapcsolódása a történethez.

„A vadászjelenetekhez az inspirációt a gyerekkoromból merítettem. Nagyon fontos nekem, hogy érzelmileg is érintett legyek abban a történetben, amit megpróbálok bemutatni.”

A rendező, Rúnar Rúnarsson

Rúnar Rúnarsson 1977-ben született Reykjavíkban. Első játékfilmjével, a Tűzhányó már Cannes-ban szerepelt a Rendezők Kéthete programjában, valamint Arany Kamera-díjra is jelölték. A Tűzhányó számos fesztiválon szerepelt sikerrel, összesen tizenhét díjat gyűjtött be.

„A határhelyzetben lévő emberek érdekelnek. Azok a kérdések, melyekkel szembesülnek és a választásaik, a döntések, amiket meg kell hozniuk.

Ha filmet forgatok, mindig teljesen beleadom magam. Olyasmiről próbálok írni, amit személyesen is ismerek. Egy-egy történet alapját az adja, hogy a saját tapasztalataimat összekapcsolom másokéval, azzal, amit hallottam. A valóság a kulcs, ehhez keverem a fikciót, így még azok sem ismerik fel magukat a történetben, akik érintettek.

Számomra az élet különböző fázisai mind fontosak. Az életben nincs olyan, hogy boldog vagy szomorú vég, csak idő kérdése és a helyzetek változnak. Ezért szerintem nem lehet a nézőt egy film végén túlságosan nagy derőben vagy túl nagy szomorúságban hagyni. A valóság a kettő között van: és így marad még remény is.”

Rúnarsson az egyik legtöbbet díjazott rövidfilmes rendező: száznál is több nemzetközi díjat kapott Crossroads Trilogy címő alkotásáért. 2004-ben The Last Farm című rövidfilmjéért Oscar-díjra jelölték, 2 Birds című rövidfilmjéért pedig elnyerte a cannes-i Arany Pálmát és az Európai Filmdíjat.