Assassins (2020)
színes, feliratos, amerikai dokumentumfilm, 104 perc
Assassins (2020)
színes, feliratos, amerikai dokumentumfilm, 104 perc
Korhatár: III. kategória (12)Bemutató: 2021. 05. 20.
7.6/10 (1100 szavazat)
Metascore: 74/100
rendező Ryan White
író N/A
szereplők Anna Fifield, Doan Thi Huong, Hadi Azmi, Siti Aisyah
operatőr John Benam
zene Blake Neely
Bemutató2021. 05. 20.
Korhatár besorolásIII. kategória (12)
2017 februárjában Kim Dzsongun féltestvérét, Kim Dzsongnamot fényes nappal végezték ki Malajzia nemzetközi repülőterén. A hátborzongató gyilkosságot a biztonsági kamerák kereszttüzében hajtották végre. A felvételeken két fiatal nőt látni, amint hátulról közelítik meg áldozatukat, majd annak szemébe VX idegmérget dörzsölnek, az egyik leghalálosabbat. Kim Dzsongnam utolsó erejével még a hatóságokhoz fordul, de egy órán belül életét veszti. A vérfagyasztó gyilkosság mögötti magyarázat azonban még bizarrabb. A két fiatal nő ugyanis azt vallja, hogy őket egy videós csínytevésre bérelték fel, és az egész csak móka volt. A maláj kormány bebörtönzi őket és a vádak alapján kivégzés vár rájuk. Vajon igaz-e a lányok meghökkentő védekezése, és ha igen, hisz-e nekik bárki is?
Ryan White legújabb dokumentumfilmjében Phenjan titkos kulisszáitól az indonéz és a vietnámi rizsföldeken át eljut a kuala lumpuri tárgyalóteremig, ahol a közösségi médiában önmegvalósító lányok naivitására épített manipuláció döbbenetes mesterterve bontakozik ki. A kivégzőosztag nem csupán egy mesteri oknyomozás, de egy hidegvérű diktátor, egy elképesztő merénylet és két kivégzésre váró ártatlan lány hajmeresztő, de igaz története.
A kivégzőosztag olyan mélységig ás a nagypolitika kisstílű harcaiba – mindezt ügyesen tálalt, feszes, krimibe illő formában –, ami mindenképpen tanulságos, főleg ha mellé tesszük, hogy a kiépülő antidemokratikus rendszerekkel kapcsolatban nekünk is van némi tapasztalatunk.
Interjú a film készítőivel
Miért pont ezt a projektet választottátok? Hogyan fogtatok neki?
Ryan White (RW): Kim Dzsongnamot 2017 februárjában gyilkolták meg, Donald Trump még egy hónapja sem volt beiktatva. Az amerikaiak nagyrészénél dereng valami, amikor rákérdezek, hiszen emlékeznek az aznapi szenzációra, de az új elnök szinte azonnal kiszorított minden más hírt az amerikai médiából. Emlékeznek, hogy valami hajmeresztő gyilkosság történt egy reptéren, de hogy kik és hogyan tették hidegre Kim Dzsongun féltestvérét, azt kevesen tudják visszaidézni. Hogy lányok voltak a merénylők, az még megvan, de onnan már zavaros elméletek kezdenek kialakulni mérgező rúzsról, halálos darts-nyilakról, sőt, fegyverekről. Engem sem izgatott az ügy egészen 2017 végéig, amikor Doug Bock Clark fel nem hívta rá a figyelmünket. Mi éppen akkor végeztünk a The Keepers című, Netflixnek készült dokumentumfilmünkkel. Clark pedig azidőtájt írt cikket a GQ magazinba „Kim Dzsongnam kivégzésének ismeretlen története” címmel, amely Siti Aisyah, az indonéz bérgyilkos megdöbbentő történetét meséli el és nem mellesleg az év egyik legolvasottabb írása lett. Doug ugyanarra az egyetemre járt, mint én, csak később, és megnézte a The Keepers című filmünket. A cikk után több dokumentumfilmes is megkereste, hogy érdekelné őket a sztori, de ő hozzám fordult tanácsért, hogy mitévő legyen. Egy hosszú telefonbeszélgetés után úgy döntöttünk Jess-szel, hogy ezt inkább nekünk kéne feldolgoznunk. Egy hónapra rá már egy Malajziába tartó repülőn ültem Douggal és egy operatőrrel. Forgattunk egy csomót azokkal az érintett figurákkal, akik forrásként szolgáltak a cikkhez, beleértve Siti ügyvédeit is. A részletekből egy észbontó sztori kezdett kirajzolódni, amelyből hülyék lettünk volna kimaradni. Mivel a merénylők pere is épp kezdődött, a történet közepén találtuk magunkat és két éven megállás nélkül forgattunk, hovatovább Doug is a film egyik producerévé avanzsált.
Jessica Hargrave (JH): Már az elején nagyon bizarr volt sztori, de minél jobban beleástuk magunkat, annál hátborzongatóbbá vált. Mire leesett, hogy mi is történhetett valójában, rögtön tudtuk, hogy mindenkit meg akarunk ismerni, aki kötődött valamilyen módon a merénylethez.
A forgatás kezdetekor, amikor Sitit és Doant letartóztatták, még mindenki azt gondolta, hogy ki fogják őket végezni. Milyen volt átélni azt a bizonytalanságot, ami a lányok sorsát kísérte?
RW: Szerintem az egész világ azt hitte, hogy Siti és Doan bűnösök, az észak-koreai rezsim fizetett és képzett bérgyilkosai. Senki nem tippelt volna arra, hogy a tettesek heccből hajtottak végre egy világraszóló politikai gyilkosságot. Amikor Doug cikke alapján a helyszínen kezdtük el elemezni a bizonyítékokat, feltérképezni a lányok szociális hátterét, akkor kezdett csak igazán kinyílni a szemünk. Siti és Doan két különböző eset, más országból származnak, más az iskolázottságuk, neveltetésük, mégis hogyan keveredhettek ilyen kalamajkába? Mi is nagyon óvatosan kezeltük a bűnösségüket az elejétől fogva és csak a forgatás folyamán győződhettünk meg a bizonyítékok és indítékok ordító hiányáról. Én amúgy nagyon „személyes” dokumentarista vagyok, általában hónapokig, évekig élek együtt a filmjeim alanyaival. A kivégzőosztag főszereplőivel sose találkoztam és nem ismerhettem meg őket a forgatás alatt sem, csak akkor láthattam őket, amikor fegyveres őrök gyűrűjében a bíróságra mentek. Így még sosem építettünk fel dokumentumfilmet.
Mikor esett le nektek, hogy a lányok ártatlanok?
RW: Amikor az ügyvédek megnyíltak és megmutatták a bizonyítékokat. Amúgy a filmnek ez az egyik nagy erénye: a lányok felmentését igazoló bizonyítékok felsorakoztatása, amelyre a perben nem került sor, hiszen a lányokat még azelőtt elengedték, hogy a védelem felszólalhatott volna. Csináltam már filmet ügyvédekről, nem egy egyszerű vállalkozás. Zárkózottak, bizalmatlanok, nehezen nyílnak meg. A forgatás alatt a legnagyobb erőfeszítést a két ügyvédi csoport megdolgozásába fektettük. Ám amikor megosztották velünk a rendelkezésükre álló bizonyítékokat, a két lány digitális lábnyomának szerteágazó részletéből – sms-ektől elkezdve a közösségi média-profiljaikon át az összes kapcsolatukig – világosan kirajzolódott, hogyan és kiknek a segítségével kerültek ők az észak-koreaiak hálójába. Itt már világosan láttuk, hogy megvezették őket.
Amikor kiderült számotokra, hogy a lányok ártatlanok, milyen volt őket a halálsoron látni?
RW: Borzasztó volt. Mindenki meg volt győződve, hogy elítélik őket. Minden ellenük szólt. Minél inkább tudtuk, hogy ártatlanok, annál rettenetesebb volt követni a tárgyalást, amely nyílegyenesen vezetett a kivégzésükig. Már azon kezdtünk el töprengeni, hogy a filmet az ítélethirdetésre kell elkészíteni, hogy még a kivégzések előtt bemutathassuk, mintegy nemzetközi tiltakozást gerjesztve a lányok megmentése érdekében.
Kik voltak azok, akik elvállalták Siti és Doan védelmét? Mennyire voltak elhivatottak?
RW: Sitit a Gooi & Azura ügyvédi iroda védte. Ők az indonéz nagykövetség állandó partnerei, valahányszor egy indonéz állampolgárra halálos ítélet vár Malajziában, automatikusan ők képviselik a védelmet. Doan helyzete más volt, neki a The Vietnam Bar Association szerződtetett védőügyvédeket, mindjárt hármat, két különböző irodától, köztük a Hisyam Teh Poh Teik nevű, halálos ítéletekre specializálódott sztárügyvédet, aki a filmben is nyilatkozik. E két ügyvédcsapat magára maradt, amikor a tetteseket Észak-Koreában kereste, hiszen ezt sem a maláj kormány, sem egyéb nagykövetségek nem tették meg. Senki nem feszegette azt sem, hogy bár a lányokat tetten érték a kamerák, a merénylet kitervelésében láthatóan nem vehettek részt. Ezek az ügyvédek úgy mutogattak Kuala Lumpurból az észak-koreai rezsim irányába, mintha nem ugyanebben a városban végeztek volna ki koreai ügynökök egy célszemélyt hetekkel korábban. Tiszteletreméltó a bátorságuk és nem vagyok biztos benne, hogy a környezetük ezt méltányolta volna. Remélem, hogy a filmünk ezt is megmutatja.
A filmben nyilatkozó két újságíró is lenyűgöző. Hogy találtatok rájuk?
RW: Hadi Azmival, a maláj újságíróval a terepen találkoztunk. Mivel én általában nem jelenek meg a saját filmjeimben, ezért segédet se vittünk magunkkal, aki eligazított volna a maláj kultúrában, vagy igazságszolgáltatásban. Hadi kapóra jött, amikor a tárgyalás idején a többi, főleg ázsiai kollégával együtt az éppen esedékes sajtótájékoztatóra várakoztunk tétován. Már az elején feltűnt, hogy Hadi tudósításai valahogy mindig túlléptek azon a határon, amit más újságírók megengedtek maguknak. Ezért sűrűn kezdtünk találkozgatni és a filmben ő meséli el a helyi fejleményeket.
Anna Fifield pedig a Washington Post pekingi irodájának a vezetője, A Nagy Örökös című, Kim Dzsongunról szóló, bámulatos könyv szerzője már önmagában is egy ünnepelt zsurnaliszta. Kim Dzsongunt a nyugat szereti kifigurázni, ez vezetett legutóbb a Sony Pictures ellen intézett észak-koreai hacker támadáshoz is, de Trump elnök maga is Rocketmanként karakírozta. Anna ezzel szemben tisztességgel tárta fel Kim Dzsongun hatalomra jutásának minden apró részletét, közte Kim Dzsongnam kiiktatásának szükségszerűségét is. Evidensnek tűnt, hogy míg mi a lányok sorsát követjük végig, Annát kérjük fel, hogy feltárja a merénylet mögött sötétlő észak-koreai vonalat.
A fiatal lányok kiszolgáltatottsága és naivitása egy külön vetületét képezi a történetnek. Tudtátok ezt előre, vagy csak menet közben szembesültetek e jelenséggel?
JH: Pontosan ez vonzott bennünket az egész projekthez. Elsőre oly valószínűtlen, oly bizarr a sztori, hogy eszedbe se jut együttérezni ezekkel a nőkkel. És amikor egy kicsit közelebb kerülsz hozzájuk, világossá válik, hogy ez bármelyikünkkel megtörténhet. A népszerűségért, vagy a könnyű pénz ígéretéért sokszor olyan dolgokat is megteszünk, amit mások megvetnek, vagy kiröhögnek. Kiszolgáltatott fiataloknak még inkább vonzóak lehetnek az interneten terjedő, bombasztikus sikersztorik. A mi „hőseinket” is a hírnév vágya hajtotta, és meg is kapták, amit akartak, bár az elején biztosan nem így gondolták.
Elgondolkodtatok azon, vajon hogyan állíthattak össze az észak-koreaiak ilyen körmönfont tervet?
RW: Senki se érti, és lehet, hogy sose tudjuk meg. Miért csináltak belőle ilyen látványos showműsort? Kim Dzsongun állítólag rajongója a popkultúrának, lehet, hogy ő rendelte így. A többség úgy véli, hogy ez a merénylet egyértelmű üzenet volt a Kim-rezsim ellenfeleinek: bárhol megtalálunk és végzünk veled! Biztonsági kamerák kereszttüzében, mindenki szeme láttára, köztéren, speciálisan képzett bérgyilkosokkal, úgy, hogy minden újság címlapon hozza majd! Hatásos és egyértelmű üzenet Észak-Korea ellenségeinek.
JH: Jóllehet, minden bűnjel Észak-Korea, még inkább Kim Dzsongun irányába mutat, mégsem tudhatjuk biztosan. Olyan sok módja lett volna eltenni féltestvérét láb alól, ő mégis ezt az észbontó forgatókönyvet választotta: egy világraszóló nemzetközi produkciót! Két különböző országból toborzott bérgyilkost és egy harmadik ország nemzetközi repülőterén bonyolította le. Mindjárt három kormánynak kellett megbirkóznia az esettel és a bűnbaknak hátrahagyott elkövetők sorsával.Szerintem is azt üzente ezzel Kim Dzsongun, hogy bármit megtehet büntetlenül. A cél érdekében mindenen, mindenkin átléphet. „Senkinek néztek” – utalt Siti arra, hogy a merénylet után sorsukra hagyták őket, míg az észak-koreai ügynököket mind azonnal kimenekítették.
Hogyan forgatták a lányokkal saját hazájukban a per után?
RW: Mire személyesen megismerkedtünk addigra életük minden egyes mozzanatát már ismertem. Siti családjánál többször jártam, de amikor kiengedték és hazarepült, a hideg futkosott a hátamon: Istenem, ezt hogy úszhatta meg? Doannal hónapokkal később találkoztam, a szabadulása napján az ügyvédek mutattak be neki a Hanoiba tartó gépen. „Két éve forgatok rólatok filmet és nagyon boldog vagyok, hogy kiszabadultál és hogy végre megismerhetlek” – mondtam, és a pillanatot azóta se felejtem. Amúgy a tárgyalás alatt, ismeretlenül egészen másnak képzeltem őket. Sitiről azt hittem, hogy egy szelíd, halk teremtés, holott egy vidám, hangos, joviális figura, tele életörömmel. Olyan, mint a barátaim java, akikkel együtt nőttem fel. És ennek a fiatal lánynak többször is kockán forgott az élete: idegméreggel babrált, majd kis híján halálra ítélték. Doan pedig sokkal csendesebb volt a vártnál. Ő nagyon szeretett volna híres lenni és annyi áldozatot hozott, hogy ez sikerüljön neki. Szívszorító volt látni, ahogy ezt az ambiciózus lányt miképp törte meg az évekig tartó meghurcoltatás.
Mi számotokra a film legerősebb pillanata?
JH: A per alatt a lányokat őrök kísérték a tárgyalóteremig és vissza. Mi mindenhova követtük őket kamerával, és egyszer a liftre való várakozás közben az operatőr elkapta a bilincsbe vert Doant, amint ökölbe szorul a keze. Libabőrös leszek, ha újranézem a pillanatot, ami mindent elárul a fiatal lány lelkiállapotáról, akit megbéklyózva vezetnek egy olyan tárgyalásra, ami nem az anyanyelvén zajlik, és várhatóan halálra fogják a végén ítélni. Ez volt számomra a legmeghatározóbb pillanat.
RW: Nekem több kedvenc jelenetem is van. Például, amikor beültünk abba a bárba Hanoiban, ahol Doant beszervezték. Inkognitóban voltunk az operatőrrel és egy tolmáccsal, egy észak-koreai asztaltársaság mellett foglaltunk helyet. Vérfagyasztó volt ebbe az apró csehóba visszatérni, ahol Doan élete – bevallása szerint – végleg megváltozott. Vagy az a pillanat, amikor Hadi jelezte, hogy valami váratlan dolog fog történni, majd Siti, akiről úgy gondoltuk, hogy soha nem fog szabadulni, bilincsek nélkül távozik a tárgyalóteremből. Sokkoló, hátborzongató, felemelő pillanatok voltak ezek.
Mit gondoltok, milyen hatással lesz a film az emberekre?
RW: A film fő erénye szerintem az, hogy feltártuk, hogyan vezették meg ezeket a fiatal lányokat. Ezzel a bizarr történettel mutattunk rá, hogy milyen perverz célok szolgálatába is állíthatnak gonosztevők gyanútlan, kiszolgáltatott fiatalokat. És ez a világ bármely pontján bekövetkezhet. Az egyik legmeghatóbb jelenetben Doan azt meséli, hogy ő mindig rózsaszínűnek látta a világot, de ma már nem hisz senkinek. Egy életre fosztották meg őt egy bizalomra alapozott boldog jövőtől.
JH: Remélem, hogy az emberek rájönnek, érdemes a szalagcímek mögé nézni, és megismerni a részleteket is, a dolgok mélyebb értelmét. A film legnagyobb csodája, hogy ez a két lány végül barátságot kötött egymással. Életük legborzalmasabb pillanata köti őket csak össze, mindkettőjüket gyilkossággal vádolták, börtönbe zárták, egymás nyelvét sem beszélik, mégis a végén úgy döntöttek, barátnők lesznek.
Interjú a film készítőivel
Miért pont ezt a projektet választottátok? Hogyan fogtatok neki?
Ryan White (RW): Kim Dzsongnamot 2017 februárjában gyilkolták meg, Donald Trump még egy hónapja sem volt beiktatva. Az amerikaiak nagyrészénél dereng valami, amikor rákérdezek, hiszen emlékeznek az aznapi szenzációra, de az új elnök szinte azonnal kiszorított minden más hírt az amerikai médiából. Emlékeznek, hogy valami hajmeresztő gyilkosság történt egy reptéren, de hogy kik és hogyan tették hidegre Kim Dzsongun féltestvérét, azt kevesen tudják visszaidézni. Hogy lányok voltak a merénylők, az még megvan, de onnan már zavaros elméletek kezdenek kialakulni mérgező rúzsról, halálos darts-nyilakról, sőt, fegyverekről. Engem sem izgatott az ügy egészen 2017 végéig, amikor Doug Bock Clark fel nem hívta rá a figyelmünket. Mi éppen akkor végeztünk a The Keepers című, Netflixnek készült dokumentumfilmünkkel. Clark pedig azidőtájt írt cikket a GQ magazinba „Kim Dzsongnam kivégzésének ismeretlen története” címmel, amely Siti Aisyah, az indonéz bérgyilkos megdöbbentő történetét meséli el és nem mellesleg az év egyik legolvasottabb írása lett. Doug ugyanarra az egyetemre járt, mint én, csak később, és megnézte a The Keepers című filmünket. A cikk után több dokumentumfilmes is megkereste, hogy érdekelné őket a sztori, de ő hozzám fordult tanácsért, hogy mitévő legyen. Egy hosszú telefonbeszélgetés után úgy döntöttünk Jess-szel, hogy ezt inkább nekünk kéne feldolgoznunk. Egy hónapra rá már egy Malajziába tartó repülőn ültem Douggal és egy operatőrrel. Forgattunk egy csomót azokkal az érintett figurákkal, akik forrásként szolgáltak a cikkhez, beleértve Siti ügyvédeit is. A részletekből egy észbontó sztori kezdett kirajzolódni, amelyből hülyék lettünk volna kimaradni. Mivel a merénylők pere is épp kezdődött, a történet közepén találtuk magunkat és két éven megállás nélkül forgattunk, hovatovább Doug is a film egyik producerévé avanzsált.
Jessica Hargrave (JH): Már az elején nagyon bizarr volt sztori, de minél jobban beleástuk magunkat, annál hátborzongatóbbá vált. Mire leesett, hogy mi is történhetett valójában, rögtön tudtuk, hogy mindenkit meg akarunk ismerni, aki kötődött valamilyen módon a merénylethez.
A forgatás kezdetekor, amikor Sitit és Doant letartóztatták, még mindenki azt gondolta, hogy ki fogják őket végezni. Milyen volt átélni azt a bizonytalanságot, ami a lányok sorsát kísérte?
RW: Szerintem az egész világ azt hitte, hogy Siti és Doan bűnösök, az észak-koreai rezsim fizetett és képzett bérgyilkosai. Senki nem tippelt volna arra, hogy a tettesek heccből hajtottak végre egy világraszóló politikai gyilkosságot. Amikor Doug cikke alapján a helyszínen kezdtük el elemezni a bizonyítékokat, feltérképezni a lányok szociális hátterét, akkor kezdett csak igazán kinyílni a szemünk. Siti és Doan két különböző eset, más országból származnak, más az iskolázottságuk, neveltetésük, mégis hogyan keveredhettek ilyen kalamajkába? Mi is nagyon óvatosan kezeltük a bűnösségüket az elejétől fogva és csak a forgatás folyamán győződhettünk meg a bizonyítékok és indítékok ordító hiányáról. Én amúgy nagyon „személyes” dokumentarista vagyok, általában hónapokig, évekig élek együtt a filmjeim alanyaival. A kivégzőosztag főszereplőivel sose találkoztam és nem ismerhettem meg őket a forgatás alatt sem, csak akkor láthattam őket, amikor fegyveres őrök gyűrűjében a bíróságra mentek. Így még sosem építettünk fel dokumentumfilmet.
Mikor esett le nektek, hogy a lányok ártatlanok?
RW: Amikor az ügyvédek megnyíltak és megmutatták a bizonyítékokat. Amúgy a filmnek ez az egyik nagy erénye: a lányok felmentését igazoló bizonyítékok felsorakoztatása, amelyre a perben nem került sor, hiszen a lányokat még azelőtt elengedték, hogy a védelem felszólalhatott volna. Csináltam már filmet ügyvédekről, nem egy egyszerű vállalkozás. Zárkózottak, bizalmatlanok, nehezen nyílnak meg. A forgatás alatt a legnagyobb erőfeszítést a két ügyvédi csoport megdolgozásába fektettük. Ám amikor megosztották velünk a rendelkezésükre álló bizonyítékokat, a két lány digitális lábnyomának szerteágazó részletéből – sms-ektől elkezdve a közösségi média-profiljaikon át az összes kapcsolatukig – világosan kirajzolódott, hogyan és kiknek a segítségével kerültek ők az észak-koreaiak hálójába. Itt már világosan láttuk, hogy megvezették őket.
Amikor kiderült számotokra, hogy a lányok ártatlanok, milyen volt őket a halálsoron látni?
RW: Borzasztó volt. Mindenki meg volt győződve, hogy elítélik őket. Minden ellenük szólt. Minél inkább tudtuk, hogy ártatlanok, annál rettenetesebb volt követni a tárgyalást, amely nyílegyenesen vezetett a kivégzésükig. Már azon kezdtünk el töprengeni, hogy a filmet az ítélethirdetésre kell elkészíteni, hogy még a kivégzések előtt bemutathassuk, mintegy nemzetközi tiltakozást gerjesztve a lányok megmentése érdekében.
Kik voltak azok, akik elvállalták Siti és Doan védelmét? Mennyire voltak elhivatottak?
RW: Sitit a Gooi & Azura ügyvédi iroda védte. Ők az indonéz nagykövetség állandó partnerei, valahányszor egy indonéz állampolgárra halálos ítélet vár Malajziában, automatikusan ők képviselik a védelmet. Doan helyzete más volt, neki a The Vietnam Bar Association szerződtetett védőügyvédeket, mindjárt hármat, két különböző irodától, köztük a Hisyam Teh Poh Teik nevű, halálos ítéletekre specializálódott sztárügyvédet, aki a filmben is nyilatkozik. E két ügyvédcsapat magára maradt, amikor a tetteseket Észak-Koreában kereste, hiszen ezt sem a maláj kormány, sem egyéb nagykövetségek nem tették meg. Senki nem feszegette azt sem, hogy bár a lányokat tetten érték a kamerák, a merénylet kitervelésében láthatóan nem vehettek részt. Ezek az ügyvédek úgy mutogattak Kuala Lumpurból az észak-koreai rezsim irányába, mintha nem ugyanebben a városban végeztek volna ki koreai ügynökök egy célszemélyt hetekkel korábban. Tiszteletreméltó a bátorságuk és nem vagyok biztos benne, hogy a környezetük ezt méltányolta volna. Remélem, hogy a filmünk ezt is megmutatja.
A filmben nyilatkozó két újságíró is lenyűgöző. Hogy találtatok rájuk?
RW: Hadi Azmival, a maláj újságíróval a terepen találkoztunk. Mivel én általában nem jelenek meg a saját filmjeimben, ezért segédet se vittünk magunkkal, aki eligazított volna a maláj kultúrában, vagy igazságszolgáltatásban. Hadi kapóra jött, amikor a tárgyalás idején a többi, főleg ázsiai kollégával együtt az éppen esedékes sajtótájékoztatóra várakoztunk tétován. Már az elején feltűnt, hogy Hadi tudósításai valahogy mindig túlléptek azon a határon, amit más újságírók megengedtek maguknak. Ezért sűrűn kezdtünk találkozgatni és a filmben ő meséli el a helyi fejleményeket.
Anna Fifield pedig a Washington Post pekingi irodájának a vezetője, A Nagy Örökös című, Kim Dzsongunról szóló, bámulatos könyv szerzője már önmagában is egy ünnepelt zsurnaliszta. Kim Dzsongunt a nyugat szereti kifigurázni, ez vezetett legutóbb a Sony Pictures ellen intézett észak-koreai hacker támadáshoz is, de Trump elnök maga is Rocketmanként karakírozta. Anna ezzel szemben tisztességgel tárta fel Kim Dzsongun hatalomra jutásának minden apró részletét, közte Kim Dzsongnam kiiktatásának szükségszerűségét is. Evidensnek tűnt, hogy míg mi a lányok sorsát követjük végig, Annát kérjük fel, hogy feltárja a merénylet mögött sötétlő észak-koreai vonalat.
A fiatal lányok kiszolgáltatottsága és naivitása egy külön vetületét képezi a történetnek. Tudtátok ezt előre, vagy csak menet közben szembesültetek e jelenséggel?
JH: Pontosan ez vonzott bennünket az egész projekthez. Elsőre oly valószínűtlen, oly bizarr a sztori, hogy eszedbe se jut együttérezni ezekkel a nőkkel. És amikor egy kicsit közelebb kerülsz hozzájuk, világossá válik, hogy ez bármelyikünkkel megtörténhet. A népszerűségért, vagy a könnyű pénz ígéretéért sokszor olyan dolgokat is megteszünk, amit mások megvetnek, vagy kiröhögnek. Kiszolgáltatott fiataloknak még inkább vonzóak lehetnek az interneten terjedő, bombasztikus sikersztorik. A mi „hőseinket” is a hírnév vágya hajtotta, és meg is kapták, amit akartak, bár az elején biztosan nem így gondolták.
Elgondolkodtatok azon, vajon hogyan állíthattak össze az észak-koreaiak ilyen körmönfont tervet?
RW: Senki se érti, és lehet, hogy sose tudjuk meg. Miért csináltak belőle ilyen látványos showműsort? Kim Dzsongun állítólag rajongója a popkultúrának, lehet, hogy ő rendelte így. A többség úgy véli, hogy ez a merénylet egyértelmű üzenet volt a Kim-rezsim ellenfeleinek: bárhol megtalálunk és végzünk veled! Biztonsági kamerák kereszttüzében, mindenki szeme láttára, köztéren, speciálisan képzett bérgyilkosokkal, úgy, hogy minden újság címlapon hozza majd! Hatásos és egyértelmű üzenet Észak-Korea ellenségeinek.
JH: Jóllehet, minden bűnjel Észak-Korea, még inkább Kim Dzsongun irányába mutat, mégsem tudhatjuk biztosan. Olyan sok módja lett volna eltenni féltestvérét láb alól, ő mégis ezt az észbontó forgatókönyvet választotta: egy világraszóló nemzetközi produkciót! Két különböző országból toborzott bérgyilkost és egy harmadik ország nemzetközi repülőterén bonyolította le. Mindjárt három kormánynak kellett megbirkóznia az esettel és a bűnbaknak hátrahagyott elkövetők sorsával.Szerintem is azt üzente ezzel Kim Dzsongun, hogy bármit megtehet büntetlenül. A cél érdekében mindenen, mindenkin átléphet. „Senkinek néztek” – utalt Siti arra, hogy a merénylet után sorsukra hagyták őket, míg az észak-koreai ügynököket mind azonnal kimenekítették.
Hogyan forgatták a lányokkal saját hazájukban a per után?
RW: Mire személyesen megismerkedtünk addigra életük minden egyes mozzanatát már ismertem. Siti családjánál többször jártam, de amikor kiengedték és hazarepült, a hideg futkosott a hátamon: Istenem, ezt hogy úszhatta meg? Doannal hónapokkal később találkoztam, a szabadulása napján az ügyvédek mutattak be neki a Hanoiba tartó gépen. „Két éve forgatok rólatok filmet és nagyon boldog vagyok, hogy kiszabadultál és hogy végre megismerhetlek” – mondtam, és a pillanatot azóta se felejtem. Amúgy a tárgyalás alatt, ismeretlenül egészen másnak képzeltem őket. Sitiről azt hittem, hogy egy szelíd, halk teremtés, holott egy vidám, hangos, joviális figura, tele életörömmel. Olyan, mint a barátaim java, akikkel együtt nőttem fel. És ennek a fiatal lánynak többször is kockán forgott az élete: idegméreggel babrált, majd kis híján halálra ítélték. Doan pedig sokkal csendesebb volt a vártnál. Ő nagyon szeretett volna híres lenni és annyi áldozatot hozott, hogy ez sikerüljön neki. Szívszorító volt látni, ahogy ezt az ambiciózus lányt miképp törte meg az évekig tartó meghurcoltatás.
Mi számotokra a film legerősebb pillanata?
JH: A per alatt a lányokat őrök kísérték a tárgyalóteremig és vissza. Mi mindenhova követtük őket kamerával, és egyszer a liftre való várakozás közben az operatőr elkapta a bilincsbe vert Doant, amint ökölbe szorul a keze. Libabőrös leszek, ha újranézem a pillanatot, ami mindent elárul a fiatal lány lelkiállapotáról, akit megbéklyózva vezetnek egy olyan tárgyalásra, ami nem az anyanyelvén zajlik, és várhatóan halálra fogják a végén ítélni. Ez volt számomra a legmeghatározóbb pillanat.
RW: Nekem több kedvenc jelenetem is van. Például, amikor beültünk abba a bárba Hanoiban, ahol Doant beszervezték. Inkognitóban voltunk az operatőrrel és egy tolmáccsal, egy észak-koreai asztaltársaság mellett foglaltunk helyet. Vérfagyasztó volt ebbe az apró csehóba visszatérni, ahol Doan élete – bevallása szerint – végleg megváltozott. Vagy az a pillanat, amikor Hadi jelezte, hogy valami váratlan dolog fog történni, majd Siti, akiről úgy gondoltuk, hogy soha nem fog szabadulni, bilincsek nélkül távozik a tárgyalóteremből. Sokkoló, hátborzongató, felemelő pillanatok voltak ezek.
Mit gondoltok, milyen hatással lesz a film az emberekre?
RW: A film fő erénye szerintem az, hogy feltártuk, hogyan vezették meg ezeket a fiatal lányokat. Ezzel a bizarr történettel mutattunk rá, hogy milyen perverz célok szolgálatába is állíthatnak gonosztevők gyanútlan, kiszolgáltatott fiatalokat. És ez a világ bármely pontján bekövetkezhet. Az egyik legmeghatóbb jelenetben Doan azt meséli, hogy ő mindig rózsaszínűnek látta a világot, de ma már nem hisz senkinek. Egy életre fosztották meg őt egy bizalomra alapozott boldog jövőtől.
JH: Remélem, hogy az emberek rájönnek, érdemes a szalagcímek mögé nézni, és megismerni a részleteket is, a dolgok mélyebb értelmét. A film legnagyobb csodája, hogy ez a két lány végül barátságot kötött egymással. Életük legborzalmasabb pillanata köti őket csak össze, mindkettőjüket gyilkossággal vádolták, börtönbe zárták, egymás nyelvét sem beszélik, mégis a végén úgy döntöttek, barátnők lesznek.
Biográfiák
Ryan White – rendező, producer
Ryan White rendezte az Apple TV+ legelső, Visible: Out on Television című dokumentumfilm-sorozatát, amely az LMBTQ mozgalom történetét dolgozza fel televíziós archív anyagok alapján. Ő jegyzi továbbá az Ask Dr. Ruth című, a HULU-n elérhető dokumentumfilmet is, amely a holokauszt-túlélő, sztár szexterapeuta kalandos életútját meséli el. Ugyancsak ő rendezte a The Keepers című Emmy-nominált dokusorozatot a Netflixnek, amiben egy fiatal baltimore-i apáca meggyilkolásának történetét tárta fel és a sötét titkot, amely öt évtized múltán is megoldatlan. Társrendezője volt a The Case Against 8 című filmnek, amely a Proposition 8 törvényjavaslat öt évig tartó küzdelmes elfogadtatását dokumentálta. Ez a film elnyerte a legjobb rendezés díját a Sundance Film Fesztiválon, két Emmy-re volt jelölve és az Oscar shortlist-re is felkerült. Ryan White rendezései között találjuk a Serena című dolgozatot Serena Williamsről, a teniszlegendáról, a Beatles állandó titkárnőjéről, Freda Kellyről szóló Good Ol’ Fredát, valamint a Pelada című művet, amely az amatőr foci globális gyógyító hatását térképezi fel. White a Duke Universityn tanult dokumentumfilmezést.
Jessica Hargrave – producer
Jessica Hargrave volt a producere a Visible: Out on Television című sorozatnak csakúgy, mint az Ask Dr. Ruth, vagy a The Keepers című produkcióknak. Ő írta a Good Ol’ Freda című filmet, míg a The Case Against 8 és Pelada című műveknek is társproducere volt.
John Benam – operatőr
A kétszeres Emmy-díjas operatőr, John Benam fontos és különleges történeteket szokott megörökíteni. Legújabb művét, A kivégzőosztagot 2020 januárjában mutatták be a Sundance Film Fesztiválon. Szenvedélyesen vonzódik a társadalmi igazságtalanságok feltárásához. Charm City című dokumentumfilmje, amely a helyi közösség és a rendőrség bonyolult viszonyát boncolgatja, Oscar shortlist-re került és világszerte mozikban is bemutatták 2018-ban. Szintén operatőrként dolgozott a This is Home című filmen, mely a Sundance Filmfesztiválon debütált 2018-ban és egy szíriai menekültcsalád beilleszkedését vizsgálja az Egyesült Államokban. John fényképezte a The Keepers című Netflix sorozatot is, miközben folyamatosan dolgozik a National Geographic, az HBO, a PBS és Oprah Winfrey OWN csatornáknak.
Biográfiák
Ryan White – rendező, producer
Ryan White rendezte az Apple TV+ legelső, Visible: Out on Television című dokumentumfilm-sorozatát, amely az LMBTQ mozgalom történetét dolgozza fel televíziós archív anyagok alapján. Ő jegyzi továbbá az Ask Dr. Ruth című, a HULU-n elérhető dokumentumfilmet is, amely a holokauszt-túlélő, sztár szexterapeuta kalandos életútját meséli el. Ugyancsak ő rendezte a The Keepers című Emmy-nominált dokusorozatot a Netflixnek, amiben egy fiatal baltimore-i apáca meggyilkolásának történetét tárta fel és a sötét titkot, amely öt évtized múltán is megoldatlan. Társrendezője volt a The Case Against 8 című filmnek, amely a Proposition 8 törvényjavaslat öt évig tartó küzdelmes elfogadtatását dokumentálta. Ez a film elnyerte a legjobb rendezés díját a Sundance Film Fesztiválon, két Emmy-re volt jelölve és az Oscar shortlist-re is felkerült. Ryan White rendezései között találjuk a Serena című dolgozatot Serena Williamsről, a teniszlegendáról, a Beatles állandó titkárnőjéről, Freda Kellyről szóló Good Ol’ Fredát, valamint a Pelada című művet, amely az amatőr foci globális gyógyító hatását térképezi fel. White a Duke Universityn tanult dokumentumfilmezést.
Jessica Hargrave – producer
Jessica Hargrave volt a producere a Visible: Out on Television című sorozatnak csakúgy, mint az Ask Dr. Ruth, vagy a The Keepers című produkcióknak. Ő írta a Good Ol’ Freda című filmet, míg a The Case Against 8 és Pelada című műveknek is társproducere volt.
John Benam – operatőr
A kétszeres Emmy-díjas operatőr, John Benam fontos és különleges történeteket szokott megörökíteni. Legújabb művét, A kivégzőosztagot 2020 januárjában mutatták be a Sundance Film Fesztiválon. Szenvedélyesen vonzódik a társadalmi igazságtalanságok feltárásához. Charm City című dokumentumfilmje, amely a helyi közösség és a rendőrség bonyolult viszonyát boncolgatja, Oscar shortlist-re került és világszerte mozikban is bemutatták 2018-ban. Szintén operatőrként dolgozott a This is Home című filmen, mely a Sundance Filmfesztiválon debütált 2018-ban és egy szíriai menekültcsalád beilleszkedését vizsgálja az Egyesült Államokban. John fényképezte a The Keepers című Netflix sorozatot is, miközben folyamatosan dolgozik a National Geographic, az HBO, a PBS és Oprah Winfrey OWN csatornáknak.
Stockholm Filmfesztivál (2020) - Legjobb dokumentumfilm jelölés
Sundance Nemzetközi Filmfesztivál (2020) - Hivatalos versenyfilm
Critics' Choice Documentary Awards (2020) - Legjobb vágás jelölés
Fesztiválszereplések
Stockholm Filmfesztivál (2020) - Legjobb dokumentumfilm jelölés
Sundance Nemzetközi Filmfesztivál (2020) - Hivatalos versenyfilm
Critics' Choice Documentary Awards (2020) - Legjobb vágás jelölés